November közepén 40 órás villámlátogatást tettem Marrakeshben.

Az egyetlen költségkímélő /fapados/ megoldást ahhoz, hogy ne kelljen tranzit szállást igénybe venni, a Budapest – Luton – Marrakesh – Madrid – Budapest útvonalat találtam.
Marokkóba magyar állampolgároknak nincs szükségük vízumra, így az egyébként igen lassú beléptetési procedúra némiképp gyorsul. Természetesen regisztrációs kártya kitöltése mind be, mind kilépéskor elkerülhetetlen.

A repülőtér épületéből kilépve már beesteledett, így a reptéri busszal az előre lefoglalt szállásomat vettem célba. Nagyon érdekes ez a reptéri busz. A vezetőtől kap egy egyszerű térképet az ember, melyen szerepel a busz útvonala /egy körjárat /, melyen a sofőr bejelöli, hogy hol kell leszállni az adott szállodához. Ez persze sokat nem segít, hiszen ismeretlen városban, sötétben, az embernek fogalma sincs merre jár a busz, meg persze nem a térkép szerinti megállókban áll meg, hanem ahol leszállni vágyó utas van.
A szálloda egy SPA hotel volt a vasúti pályaudvar közelében, ahol a szállás reggelivel – nagyon tiszta, szinte luxus kategóriájú szobában – úszómedence használattal, egyágyas szobában 35 euro/éj áron volt elérhető.

Az óváros főtere esti kivilágításban látványos volt. Teljesen olyan, mint a Travel Channel műsoraiban.

Óriási nyüzsgés, kígyós, majmos emberek, jósok, rengeteg vásárlási, étkezési, nézelődési lehetőséggel.

Másnap reggel gyalog kimentem a repülőtérre, hogy „kimérjem” mennyi idő alatt érek ki. Megnyugodva, hogy 75 perc alatt ott vagyok, /busszal egy óra volt este az út/ belevetettem magam a város medinájába. Először tettem ezt meg kíséret nélkül életemben. Teljesen biztonságos a dolog, leszámítva az apróbb atrocitásokat, amik akkor érnek amikor szolgáltatások igénybevételére próbálnak rávenni az erre szakosodott polgárok. Többen szeretnének mutatni valami csuda dolgot a közelben, melyért természetesen díjazás illeti meg őket. No meg a mozgó árusok…

Egyébként nem kell félni az eltévedéstől, ugyanis nem lehet nem eltévedni, ez elkerülhetetlen. Viszont vannak arra szakosodott szakemberek is, akik kivezetnek. Ha látják, hogy már nagyon olyan helyen jársz, ahol turistáknak igazán nincs keresnivalója, és gondolják, hogy nem családlátogatásra jöttél, felajánlják, hogy elvezetnek egy olyan pontig, ahonnan már „látszik az alagút vége”. Engem sok órás bolyongás után, amikor úgy éreztem, hogy eleget láttam, egy kisfiú vezetett ki. 1 USD összeget kapott munkájáért, aminek nagyon örült.

A medinában való közlekedés fokozott figyelmet igényel, hiszen a szűk utcákban – alig elférve – motorokkal, sőt esetenként kis méretű teherautókkal is közlekednek a helyiek.
Szupermarketek alig vannak, és – a helyieknek különösen – elég drágák. Szeszesital árusítása igen korlátozott. Egy Auchan szupermarketet találtam, ahol tudtam venni marokkói bort. Ezen kívül, még a szálloda bárjában sem szolgáltak fel alkoholos italokat. Azért én az üres üveget otthagytam a szobában. Reggeli után kisétáltam a repülőtérre, és néhány órás madridi tartózkodás után menetrend szerint 22.40-kor Ferihegyen landoltam a Wizzair járatával.

Marokkó nagyvárosai igen különbözöek. A leginkább tradicionális Fez, a „legeurópaibb” Casablanca, meg persze Agadir a fürdőváros.

A Ryanair járatai az ország minden nagyvárosába közlekednek Európából.

Azoknak javaslom Marokkó meglátogatását, akik egy kicsit „mást” szeretnének látni. Germanus Gyula után „A Kelet Varázsa” a legnyugatibb keleti országban. Mindezt olyan formában, hogy élvezheted az európai szintű szolgáltatásokat, a városokban franciául mindenki beszél, sokan angolul is, a feliratok mindenhol francia nyelven olvashatók /nem csak arabul/ A közbiztonságot én jónak tartom.

Ősztől tavaszig nincs az a nagy forróság sem, a vasúti közlekedés viszonylag jó.

Remélem sikerült kedvet csinálni az utazáshoz!