Még 2009-ben történt, hogy november közepén egy szál hátizsákkal nekiindultam eme két „különleges igazgatású terület” státusszal rendelkező kínai országrészt meglátogatni.
Nem volt az időjárás kegyes hozzám, pont egy hidegfront betörés közepette érkeztem. Ami erős szelet jelentett, illetve reggelente fagyponthoz közeli hőmérsékletet. Napközben közel 20 fokra felmelegedett ugyan, de a kis hátizsákom tartalma a várható időjárásra volt összeállítva. A helyiek erősen naftalinos télikabátban, sálban, kesztyűben közlekedtek. Már akinek volt ilyen ruhadarabja.
Hong Kong repülőteréről közvetlenül Macaoba utaztam hajóval. Mindkét területre vízum nélkül lehet utazni, viszont ugyanolyan útlevélvizsgálat, regisztrációs kártya kitöltési kötelezettség van, mintha „kívülről” érkezne az ember. A fizetőeszköz is különbözö. Hong Kongban dollár, melynek árfolyama az USD-hez rögzített, Macaoban pataca, melynek árfolyama HKD-hez rögzített.
Macao bolygónk legnagyobb forgalmú szerencsejáték paradicsoma. Özönlik a sok kínai polgár, és költi pénzét a luxusszállodákban lévő kaszinókban. Érződik a gazdagság szaga a volt portugál gyarmaton. Az ékszerboltok választéka a nálunk megszokottól némileg eltér. Az arany és platinaékszereket, órákat briliáns borítja. „Hagyományos” ékszereket gyakorlatilag nem árulnak. Briliánsból sem az aprócskákat kínálják. A legdrágább briliáns karkötővel kombinált óra – amivel én találkoztam- 22 millió forintba került.
Árulnak viszont az üzletek sok szárított csuda dolgot. Többek között állati nemi szerveket is rendkívül magas árakon, súlyát unciában mérve.
A szállodák színvonalasak, némelyik lenyűgöző. Áraik kedvezőek. Egész délután bámészkodtam a városban, felmentem a Macao Toronyba ahonnan látható az egész terület. Másnap szintén hajóval visszautaztam Hong Kongba. Mehettem volna helikopterrel is, de valamiért nem tettem…
Ez egy fantasztikus világ. Egyrészt az, amit a tévében, filmekben láthatunk, másrészt teljesen más.
Negyven, hatvanemeletes toronyházak tömkelege, spirál alakban kígyózik a dombokon milliók lakhatását biztosítva Hong Kong és Kowloon szigeteken. Félórás hajókázással viszont olyan szigetekre juthatunk, ahol egyszintes hagyományos házakban halászok élnek, és csónakokkal nap, mint nap halászni mennek, vagy kagylókat tenyésztenek. Más szigeten őserdőben sétálhatunk. Szent helyekre juthatunk, ahol kígyók őrzik az ősök emlékét. Ezt onnan tudom, hogy egy közel három méteres példánnyal személyesen sikerült találkoznom.
A tömegközlekedés rendkívüli módon fejlett, és olcsó. Saját személygépkocsi használata viszont igazi luxus. Használnak egy Octopus nevezetű kártyát, mely egy nem személyhez kötött bankkártya. Bárki válthat ilyet metró állomosokon akár már 3000 forintnyi összeg fejében. Ezzel fizethet egy érintéssel minden közlekedési eszközön, éttermekben, üzletekben, szinte mindenhol. Feltöltheti készpénzzel, vagy utalhat rá a számlájáról. Hazautazáskor a repülőtéren cca. 150 forintnyi költség felszámolása után a kártyán nyilvántartott összeget készpénzben visszafizetik. Fantasztikus találmány!
Ezen az ezer négyzetkilométeren olyan mértékben zsúfolódott össze a lakosság, hogy a nagy részén egyedül érezheti magát az ember. Van golfpálya, botanikus kert, állatkert, vagy csak egyszerűen a természet maga. Kínába való beutazáshoz viszont vízum szükséges!
Sokat tudnék még írni, mert annyira más világ mint a mi megszokott Európánk. Az étkezéstől a lakhatásig nagyon–nagyon más. Négy tartalmas napot töltöttem itt.
Amennyiben valakinek lehetősége van, hogy eljusson ide, szánjon rá legalább öt napot, (Macaora pedig kettőt) mert az egyes – elsősorban ausztráliai - repülőjegyekhez biztosított egynapos tranzit, csak a „jéghegy csúcsának a megmászására elég”. Csak arra, hogy ugyanazt lássuk, amit a televízióban is láthatunk.
